a nőiesedés első lépése volna...? elég ijesztő volt szembetalálkozni önnön valóm ilyen mérvű kifordulásával. csak álltam ott az utazótáska fölött, és próbáltam felfogni, hogy mit csinálok. egy hétre kellett volna összecuccolnom valami ruhanemű-félét (ráadásul a Balatonra, baszod, még csak nem is egy túlélő túrára...), és ez a művelet (ami egy évvel korábban, még kb 20 percembe került volna) most két nap hosszat tartott, és az indulás előtti utolsó pillanatban még kűzdöttem saját magammal, mi kellhet, mi nem, mire lesz majd szükség, aztán mikor úgy éreztem hogy mindenre felkészültem bevillant, hogy basszamegazég pank vagyok vagy mi, annak nem kell ennyi szar, és kidobáltam a felét. majd az utolsó utáni pillanatban még egy részét visszacsempésztem... Cecám szavaival élve, véééérciki. bepakoltam annyi felesleges cuccot, hogy ég a pofám, mikor a táskára nézek. még szerencse, hogy kocsival jöttünk... bár simán megérdemeltem volna az ostoba elpicsuló fejemmel, hogy a hátamon kelljen cipelnem a hülyeségem súlyát. és ilyen még nem volt... Vikk azon görcsöljön, hogy milyen ruhaneműre lesz szüksége... basszus, hát anno nem volt nekem ezen semmi gátoltságom. felvettem ami az utamba került, oszt kész. ha a háromnegyedes(re lenyesett szárú, mellesleg ollóval megszabdalt) farmer volt elől, meg az antivalentin (édes kis plüssmackó, mellette egy "kurva anyád!" felirat) pólómmal, hát azt vettem fel. ha úgy esett, hát bakanccsal. nem vót para. most meg... tervezgetés, sakkozás, faszom... ha elkezdeném az acélbetétest bakcsinak vagy valami hasonlónak hívni, kérlek lőjetek főbe...
