Rájöttem, hogy nem csak a távot, hanem a kutyát is beginner fokozatra kell venni ahhoz, hogy überbéna kezdőként elinduljak valamerre futás terén... Mert ha boszeronnal megy az ember, az olyan, mintha tanulóvezetőként hummerbe ültetnének. Előbb örülj, ha elvezetsz egy kicsi, könnyűt. Már nem mintha Doro béna lenne, vagy lassú, viszont feleakkora, mint a bocik. Pogóval, de még a nála eggyel felhasználóbarátabb Jettával is rengeteg energiát elvett az, hogy ellentartsak a kutyának. Mert ők bizony egy fokozatot tudnak (no jó, Jetta kettőt), a vágtát, ami nálam nagyjából egy hasraeséses-földönvonszolásos mutatványt eredményezne. Dori viszont picike, és könnyű, magamra kötöm és nem akar kiszakadni a derekam (pedig Vágusz Viki odatette magát a futóövvel tényleg), ám húzva is vagyok, tökéletes. Hálás vagyok kicsi DiliDorinak - no meg persze a pasinak, aki a séta elején valamiért átvedlett kiképzőtisztbe és végigfuttatott velem olyan távokat, amikre álmomban sem gondoltam volna, hogy képes vagyok. És bár a végén kedvem támadott leülni az út közepén végül is nem hullának érzem magam, inkább frissnek - némi izomlázzal. Holnap folytköv. Doróval ofkörz.
