Karácsony napján Y családjánál vagyunk, ami tőlünk nagyjából egy óra kocsival. Nagyon jó a kaja, kedvesek a rokonok, minden csupa cukormázas boldogság (leszámítva, hogy minket odarendeltek még kora délelőtt, a szomszédban lakó rokonok meg csak délre jöttek, mi meg tegnap családi vacsorán voltunk, ergo alig tudtam aludni). Szóval a velük való kapcsolatom mondhatni közepesen felületes, kb. annyit tudnak rólam, hogy furcsa vagyok és a kutyák meg az egyéb háztáji állataim érdekelnek, és csinálok mindenféle kézműves cuccot, sajtot, szappant. 

Namármost, mit sikerült az elhíresült háziszappan készítőnek ajándékba adnia két pasirokonnak is...? Bizony, tusfürdőt. 

Vikk, teljesen kétségbeesve:"Apuuu, nem jó a fék! Mikor jobban lenyomtam furán visszarugózott és kattogott, nem is állt meg azonnal... Mi lehet ez? A hideg miatt, vagy szétkopott, vagy miért? Merjek még ezzel közlekedni?"
Fater: "Az az ABS."

Szóval újabban bevezettem, hogy kutyával megyek dolgozni. Mióta nincs napközben olyan meleg, ami puhára főzné a jószágokat a kocsiban, mindig van velem valaki. Munka előtt, ebédszünetben és munka után sétálunk egyet napi váltásban. Ma Vix és Jetta jött volt soron. Az ebédemet rekordidő alatt betoltam, aztán kabát fel, és iszkoltam is ki a boltból. Volt vagy negyven percünk a parkban csavarogni, és megállapítottam - ismét - hogy ez nem csak a kutyáknak jó (cocializálódnak ugye) hanem nekem is, így a pihenőidőm valóban rekreálódással telik. Már visszafelé baktattunk a kocsihoz, elsétálva a főbejárat előtt, mikor valaki szól: "Elnézést!" Talán a bolt közelsége miatt volt, de bekapcsolt bennem a szüneten lévő eladó túlélési ösztöne, és azonmód gyorsabbra fogtam a lépteimet, és még véletlenül sem néztem hátra. Hallottam, hogy jön utánam, és már kezdtem egészen felszívni magam, mikor kiderült, hogy a kutyákról akar kérdezni :) 

Meg egy kis melegfront, asszem. Próbálok ugyanis logikus magyarázatot keresni a vásárlovak mai megnyilvánulásaira, hogy ne az legyen megint, hogy én vagyok a szociopata... szóval legyen a front. Mert azt már elég jól tudom kezelni, hogy X vásárló egy utolsó darab tavalyi sínadrággal a kezében zaklatja az eladókat, hogy neki ezt igenis tegyük félre holnapig (policy van, nem teszünk félre semmit), képes ezért háromszor körbejárni a boltot, negyed órát alkudozni (mert lemerült a telefonja és nem tudja fejből a bankkártya kódját ?!?!) végső ajánlatként pedig javaslom, hogy tegye vissza és holnap nyitásra jöjjön érte, ő pedig erre azt tudja mondani, hogy "annyit nem ér az egész", és már azon is alig húzom fel a szemöldököm, ha egy jól szituáltnak tűnő alakot látok a fősoron zokniban csoszogni, de amikor a nőci betol egy biciklit a sísapikhoz, azzal, hogy ő a kerékpárhoz illő sapkát keres, na az már nekem is sok volt. 

Van egy kollégám, szociopata, mint én. Na jó, mondjuk, hogy introvertált. Lényeg, hogy a szakmát érti, még eladni is kiválóan tud (azt egyébként én is, de komolyan), de amikor csőstül jön a hülyeség, akkor lefő a kávé. Én ilyenkor átcsúszok passzív-agreszívbe, ő viszont előveszi a humorát és azzal alázza le az embereket. 

Aktuális példa: küzd a kasszában, valami cuccon nem lelte meg elsőre a vonalkódot, van ilyen. Olyan viszont még nem volt, hogy valamit ne tudtunk volna lekasszázni, ha idő is kell hozzá, megoldjuk. De ilyenkor jön a szokásos vásárlói "poén", hogyaszondja "Akkor ez ingyen van?" Mire kollégának szeme se rebben, csuklóból löki: "Csak annak, aki ezt a poént aznap elsőként süti el!" 

Szóval van az ún. extra stock, a cucc, ami ideért, mert rengeteget adunk belőle, és persze nem fér ki a sorra. Mi nem raktárazunk (minden birka ezt hiszi, de komolyan nem!) tehát nincs hova rakni. Ezeket az extra cuccokat roppant kreatívan tudjuk ide-oda eldugdosni, de egy bizonyos mennyiségen felül elfogynak a lehetőségek. Így esett, hogy az elsőáras hótaposónkból az extra stock (kb 50 pár cipő) konkrétan kint maradt a soron, három szolid külsejű fedeles műanyag tárolóban (magnumnak hívjuk). Nem kevés munka árán végül rendet tettem az egyik magnumban, a cipőket méret szerint szétszedtem, hogy ha a vásárló veri a pultot, hogy kell neki egy negyvenhetes és csak négy van kint a polcon, akkor egy percen belül hozzájuthasson és ne kelljen az eladónak feltúrni és megvizsgálni a többi 49 pár cipőt előtte. Elment vagy fél órám ezzel a misszióval, és nagyon elégedett voltam, hogy a három magnumból sikerült kettőt csinálni. Jött is kolléga, jól elbüszkélkedtem, majd szigorúan a szemébe néztem: "Oszloponként raktam a méreteket, és a legjobban fogyók itt vannak a másik magnumban. Ehhez tehát NEM NYÚLUNK!" És egy határozott lendülettel rácsaptam a fedelet. Legnagyobb megdöbbenésemre egy vásárló a jobb oldalamon megszólalt: "Jajj bocsánat!" és ijedten kikapta  a kezét a mellettem lévő magnumból.  

Úgy nézem ez a legutóbbi opusz erősen a kutyás blogba illett volna... nem is lesz többet ilyen, igyekszem tartani magam a magánélet-kutyázás történet szétválasztásához. A kutyás írások ugye kezdtek elveszni a fb posztokkal, de az a nagy helyzet, hogy miután lett rendes, hivatalos munkahelyem és főnökeim meg minden, már nem tehetem meg, hogy bármit csak úgy, büntetlenül kiírok a falra. Mert hát ugye rutinosak és bejelöltek ismerősnek :D Nem mintha bajom volna a céggel, legfeljebb csak néhány kollégával. Ám megnemszületett írásaim fő szereplői nem is ők lennének, hanem a vásárlovak. Merthogy a kereskedelemben van bajunk velük bőven, és ahogy lereagáljuk - és főleg amit gondolunk hozzá - az nem feltétlenül "kereskedőhöz méltó"... .

Elmentünk múlt héten 4 napot terelőtáborozni a két lánnyal, mert Lemmy továbbra sem akar elindulni, ahhoz meg drága ez a buli, hogy elhozzam a próbálkozás kedvéért. Pogival és Jettával az elhajtást meg a finomhangolást (ezt mi neveztük el, később az "iskolázás" illetve "finomozás" kifejezések alatt futott) tanultuk, nem túl autentikusan: jutalomfalattal. Az elhajtás lényege az, hogy mivel ezek a kutyát gyárilag gyűjtenek (az emberre hajtják, összegyűjtik a nyájat) megtanítsuk őket arra, hogy tőlünk elfele is nyomják a birkát. Ez többé-kevésbé sikerült már nekem Kistapolcán a nagy nyájjal, de itt 5-6 birkával elég döcögős volt. Jettával tábor végére nagyon jók voltunk, Poginak még csak éppen dereng - vagy annyi sem. A finomozás ellenben Pogival volt látványosabb, ez a gyakorlatban olyan, mint a futószárazás, a kutya kereng a nyáj körül (ez ösztönös mozgás) én pedig megpróbálom rávenni, hogy ne csak tolja őket rám, mint a bolond, hanem egyrészt szabályozza a nyomást a birkán (ez később gyönyörűen látszott Pogin, bár messze nem gondolom, hogy tudatosan használta, inkább csak kihajtottam belőle a szuszt is), másrészt az irányíthatóságot javítja. Ne csak a kezem/vállam mozgása alapján működjön a kutya, hanem hangra is, és ne kelljen már két kézzel kalimpálva üvöltöznöm vele a fekvésért (amúgy nem kell, de a terelés az kiviszi őket az észből). Ehhez aztán használtunk egyszerre mindent, flakonokat, botot (mindegyiket a kutya felé reptetve), meg virslit (szintén a kutya felé reptetve, de ezt megerősítésként), sőt, a kifutás/felvételnél még a labda is előkerült, mert mi ennyire multikultisan nyomjuk :D. 

Azt azért védelmünkre elmondanám, hogy csak a kiskarámban, és csak részfeladatoknál használtunk a birkán kívül egyéb jutalmat, ha feladatban vannak a kutyák (mivel boszeronok így időnként meg kell mutatnunk nekik, hogy a részfeladatok mit szolgálnak, ők ugyanis küldetésben gondolkoznak, nem végrehajtásban) akkor nem is igénylik. Tök jó volt látni, ahogy a nyájat a notóriusan a bokámra hajtó kisPogi megérti, hogy mit jelent a "messze" parancs (ennek későbbi verziója a "MÉSZKIAPICSÁÁÁBA! + flakon volt), és hogy kamatoztattuk mindezt az akadálynál (egyetlen egy darab szűkítőt tudtunk felépíteni, mivel sajnos a pályán továbbra sincsenek akadályokhoz való elemek....). 

A terelésen kívül persze voltak végtelen traccspartik és reggeli futások is, ezek elsősorban azért, hogy a kocsiban alvás után (hálózsákkal októberben, király volt) felmelegedjek, első körben a tanyát futottam körbe, de az alig volt 2km, úgyhogy másodjára továbbmentem. Csakhogy nem vettem figyelembe, hogy reggel hétkor döbbenetes mennyiségű tud lenni a harmat a hosszú füvön, és mikor levágtam egy kanyart két lépés alatt tocsogósra ázott a cipőm. Állítom, hogy a fel/meg fázástól a gyapjúzoknim védett meg, átázott ugyan, de mint a neoprén, faszán tartotta a hőt, és bár tocsogott a lábam egy nyári futócipőben (=szellőzik) egyáltalán nem fázott. Viszont ez a kis kaland hazavágta a felfedező futásomat, rögtön hazaindultam és így megint csak 3km sikerült. Meg sem álltam a forró zuhanyig. 

A tábor most is elsősorban a munkavizsgázóknak szólt, de bízom benne, hogy lesznek még akik a vizsga után is folytatnák a terelős karrierjüket és legközelebb össze tudunk hozni egy "pro" tábort is. 

Kellemes meglepetés volt, hogy Saci engem és Szandrát is befogott trénernek (no jó, tréner-segédnek) nyers kutyákkal, vizsgára készülőkkel és vizsgán túl lévőkkel egyaránt foglalkoztunk, leginkább ketten egyszerre. Érdekes volt, hogy két hasonló, néha mégis különböző látásmód találkozott, de mindig megtaláltuk a közös irányt. Ez, a trénerkedés egyébként még egy nagyot dobott az eddigi tapasztalataimon. Kár, hogy legközelebb novemberben lesz "gyakorlási" lehetőségünk, akkor is versenyen. 

Szóval hosszú pauza - részben köszönhetően a fb "jegyzetek" rovatának, részben mert igazán-igazán mélyen rühelltem az előző dizájnt. Hálisten azóta történt némi fazonigazítás a blog.hu-nál és sikerült választanom egy ilyen normálisabbat - sőt, ha minden jól megy még az én számítástechnikai antitálentumommal is fel tudok majd rakni fejlécfotót, ami lássuk be, létszükséglet. 

No de komolyra fordítva, hiányzott ez. Lehet, hogy vagánykodunk a fb-on, de igazán őszintének lenni ott mindig rizikós, főleg, ha az összes kollégám (és felettesem is) kötelességből bejelöl. Most viszont fáradt vagyok, szarul vagyok, és zavar, hogy nem jutottam még végére a fejléces dolognak, úgyhogy folyt.köv holnap. Talán.

úgy írom fel címnek ezt a pünkösd dolgot, mintha ugyan számítana... már azon kívül, hogy munkaszüneti nap.
no szóval az Offspringes őrületnek ma meglett a böjtje, olyan geci módon fáj a torkom, hogy az példátlan... felkészültem rá, hogy el fog menni a hangom, de hogy gyakorlatilag torokgyulladást kapok, arra nem. arról már nem is szólva, hogy a csuklyásizmom is kapott bőven (pedig nem volt headbang), szóval a nyakam elől-hátul fáj. és még beszélni sem tudok, sőt, a sör helyett (amiből tisztességgel bevásároltam) forró teát iszogatok. itt, a Balatonon, júniusban.