ha a pasi nem járna el futni, ma nem lett volna olyan fáradt, hogy etetés előtt lefeküdjön aludni, és akkor nem mentem volna ki még utoljára az udvarba megnézni minden rendben van-e, nem láttam volna meg, hogy ég a villany az istállóban, és nem mentem volna hátra, hogy lekapcsoljam, így azt sem láttam volna meg, hogy mindeközben a kényszerszünettől (megsérült a talpa) kicsit zakkant Doro kutya épp a kennelek bádogtetején egyensúlyozik, miközben vadul ugatja a szomszéd istálló tetején ücsörgő kuvikokat... és persze nem lett volna rá lehetőségem, hogy felmenőit vadul szidalmazva visszaparancsoljam a helyére, majd a szétrágott műanyag hullámtető helyére (igen, fele bádog, fele műanyag) a vaksötétben odaillesszek egy kimustrált asztallapot ideiglenes megoldásként.
hanem valószínűleg reggelig ki se nézek a kutyákra, Doro meg közben összetöri/felakasztja magát, vagy kirándul egyet a szomszédságban, esetleg beszabadul az istállóba és végez némi szelekciót...

tegnap voltunk terelni, ami nagyon jó volt, sokat haladtunk, meg egyáltalán, kutyásokkal kutyálkodni, birkákkal futkorászni a jó levegőn, ez csupa-csupa szuper dolog. leszámítva, hogy ez a tevékenység egy-egy túlmozgásos állat esetén egyben azt is jelenti, hogy az ember szétüvölti a torkát. igen, Pogácskára gondolok, aki bár meglepően jól viselkedett (annak ellenére, hogy egész nap nem volt lemozgatva) azért csak kierőszakolta magának, hogy bedurranjon miatta a garatom. már hazafelé menet elkezdett fájni, és tudtam, hogy mára ez csak szörnyűbb lesz, de az rémálmomban sem jutott volna eszembe, hogy mindez a torokfájás egy növő bölcsességfog minden gyönyörűségével fog kiegészülni reggelre, és az egész kompozíció kisugároz majd a jobb fülemig. most konkrétan az egész jobb pofám lüktet a fájdalomtól, alig tudok enni, és inni is csak nagy körültekintéssel, ráadásul a fájdalomcsillapító is írtó lassan karcolt be, hogy aztán csak egy kicsit tompítson a kínjaimon. így jutottam el a végső megoldásig: pálinka. az ember próbálja halogatni míg lehet, mert mégiscsak... de ha nincs más megoldás, hát nincs más megoldás. ennek kapcsán a következő dialógus játszódott le nemrég:

V (megtörve): szóval akkor hol van a pálinka?

G: van ott egy csomó, válassz.

V: jó, de ezek milyenek?

G: ez itt egy 40fokos ágyas pálinka, én ezt gyomorbajra szoktam használni. az ott egy szilva, az fosásra jó, ez a másik pedig vegyes, fájdalomcsillapításra az lesz a legjobb.  

G: ...meg kiengedtem a kutyákat, és leszopattam a Mancit.

V: (röhög)

(nagyon röhög)

(törölgeti a könnyeit)

G: (kapcsol, elvigyorodik) megszopattam a Mancit, TE pedig még örülsz is neki!

(na jó, ez megérdemel némi magyarázatot: Manci nem hajlandó elfogadni a gidáját, így napjában párszor lefogjuk, hogy Jázminka tudjon szopni. ezt sikerült embernek szép szavakkal elmondania)

vannak az embernek apró hagyományai. vannak, amik személyesek, vannak amik csak egy-egy emberi kapcsolathoz köthetők. ilyen a kávéfőzés-reciprocitása hétvégéken a pasival, és a gasztroperverzió Sonkóval. mikor nagy-néha végre lejön látogatóba mindig sikerül valami refluxgyilkos (ez neki van, nem nekem) menüt kitalálni, és amikor épp nincs itt, és találkozom valami zsíros-sajtos-húsos egészségtelen recepttel/kajával/kajáldával akkor jól elmentem az emlékezetembe, és felvésem a listára, hogy ide is el kell jönnünk/ezt is el kell készítenünk, ha Sonko lejön. a listán szereplő tételek a teljesség igénye nélkül: a libatepertő lilahagymával (meg medvehagymával, ha van), kecskepörkölt tejszínesen, kecskepörkölt vadasan, csülök, stb... tegnap jöttem rá, hogy a pár hónapja felfedezett lángosos is pont olyan jóság, ami neki tetszeni fog. tudniillik ugyanis, hogy ez nem egy átlagos lángosozó, ahol a lángos feltétei a sajt és/vagy tejföl és/vagy fokhagyma és/vagy lilahagyma, nem. kéremszépen itt olyan nem pusztán nagy, lapos lángosok kaphatók, hanem töltöttek is! mekkora találmány már?! nyersen megtölti valami csuda dologgal (kb. 20-féle töltött lángosuk van, az egyszerű sonkás-sajtostólo a csilis babosig), megszórja sajttal, összegyógyítja és kisüti rengeteg olajban. hogy lehetne ezt elrontani...? ráadásul standard mennyiségről beszélünk, minden lángos egy méretben kapható, ami nekem konkrétan ebédre + a maradék (mert bevallom férfiasan, én sem tudom megenni) vacsira. a lángos ugyan frissen jó, de ez a csilis babos feneség még megmikrózva is jó volt. ja ,és az egész napi kajám került 540pénzbe. úgy, hogy meleget és laktatót ettem. ja, és dolgoztam egész nap... (reggel itthon a ház körül, este a cégnél). szóval ha valahova elvisszük Sonko pajtásomat, akkor az ez a lángosozó lesz. ha valaki, akkor ő tudja értékelni.

kint melegebb van, mint bent, kezdődik a legelőhöz szoktatás, megjöttek a legyek, csiripelnek reggel a madarak, lecseréljük a téli gumit...

nekiállok szépen folyamatosan a tavaszi nagy ganyézásnak a ház táján, mert lassan vállalhatatlan, ami itt megy. most ráadásul nehezített a menet, mert csak a szabad napjaimon tudok rendezkedni, de legalább akkor kimaxolom a lehetőségeket. nagy változások voltak/lesznek idén, egy része már megesett, további még folyamatban van, de kellett ez már. kezdünk mi is éledezni, szerencsére az, hogy egy sportboltban dolgozom dob a lelkesedésemen, hogy többet sportoljak (komolyan, amilyen fasza fitnesz ruháink vannak, kedvem támadna még jógázni is) és szerencsére már Y-nak is van mindehhez motivációja. így remélhetőleg a tegnapi nem az utolsó alkalom volt, hogy elment futni. és mivel felszáradt odakünn a sár már nekem sem maradt kifogásom, hogy miért nem edződök fel hozzá... a jövő havi agility edzésekhez sem fog megártani némi erőnlét, és ki tudja, lehet még arra a májusi canicrossra is elmegyünk poénból. végül is csak 3,3km, hamar lesétáljuk.

a legkreatívabb emberek a lusta emberek, utánuk következnek a csóró emberek, de van ezeknek az embereknek egy közös halmaza, ők a kollegisták. az internetnek hála ma már több száz olyan "csoda" napvilágra került, ami lusta és/vagy csóró kollegisták fejéből pattant ki, amik közt vannak egészen extrémek, vannak "hogy ez nekem nem jutott eszembe" jellegűek, de mindegyikükben van valami közös: az olcsó bebaszás sajátos módszere. maga a mód változatos, hallottunk már szívószálas sörivás lájtos trükkjétől a kúpként behelyezett dianás cukorkáig sokmindent (egyiket sem próbáltam ki, komolyan), lényeg, hogy filléres legyen és megfelelő élvezetet biztosítson.

nos, ha az ember (lánya) elér egy kort, ráadásul a lustaság sem annyira játszik, akkor a helyzet kissé átalakulhat. jelesül megtörtént az ivari ciklusom és a fizetésnap együttállása, ami nagy tételben történő csokivásárlást eredményzett. hogy mégis kihozzam a legtöbbet a helyzetből az estét csokoládé trüffelkrém és karamellkrém készítésével töltöttem. mindhárom tábla csokim ráment ugyan a krémre, de legalább fel lett "higítva" vajjal és tejszínnel. ha türelmesebb lennék (és lenne még csokim) akkor simán gyártanék bonbont ("mert megérdemlem" alapon), de per pillanat megelékszem azzal, hogy sírós film előtt ülve a keverőtálból kanalazom a trüffelt. 

jó dolog rendes cégnél dolgozni, akik tényleg odafigyelnek a csapatépítésre. nem csupán megbeszélések vannak (nem visz rá a lélek a míting szó használatára) havonta egyszer a komplett csapatnak, hanem közös szabadidős programok is. a múltkor tollasoztunk és a reggeli agytágítóhoz kaptunk tízórait, tegnap délelőtt voltunk sportolni a sportcsarnokban (mindenféle labdajátékot) aztán kaptunk ebédet, fejtágító, és utána leutazott az egész csapat Villányba bort kóstolni. nem is tudom mikor voltam borkóstolón teljes értékű vendégként, nem tolmácsi vagy hasonló minőségben... nagyon jó volt, finomak voltak a borok és jó volt a társaság - mint mindig. a főnökségnek sikerült még idejében véget vetnie a bulinak - erősen alakult már a hangulat - hogy biztosan hányásmentesen hazabuszozzon a társaság, pedig a kóstolgatós adagokon túl kaptunk még pluszban 3-4 palackot is. kicsit sűrűre sikeredtek mostanában az iszogatásaim, legutóbb pénteken voltunk bulizni, ahol a piától elszokott szervezetemnek elég volt 2 azaz kettő üveg sör elérni a "most kell abbahagynom" szintet, és másnap is látszott mindez az érzése az arcomon. a tegnapi alkoholmennyiséget már jobban viseltem (igaz ami igaz a minőségi bor az minőségi bor...) tartottam a szintet a fiúkkal (igaz é nem ittam stikában pálinkát), és bár este hazaérve csak megterveztem, hogy főzök tejbegrízt (a gyomrom erősen tiltakozott) ma reggel tiszta a fejem, sőt, magamtól ébredtem fel az ébresztő előtt. de azért örülök, hogy ma nem vagyok szolgálatban, kutyázok, szappanozok egy kicsit. meg sajtozok... a tegnapi borkóstolás meghozta hozzá a kedvem.

mikor betanítottak és először mondta az okítóm, hogy első körben műszakkezdéskor mindig az emaileket nézzem meg, még nem is értettem, hogy az miért ennyire fontos. nyilván a céges mailre gondolt (mást nem is tudnék onnan megnézni), de akkor is túl hi-technek tűnt, hogy egy szimpla áruházon belül a dolgozók mailen keresztül érintkezzenek egymással. most pedig már ott tartok, hogy nem csak a műszak elején, hanem kb óránként ránézek, nem jött-e valami új tudnivaló, megrendelés, miegymás, és én is úgy üzenek a többieknek, hogy leírok mindent levélbe. először még a rutinosabbak megkértek rá, hogy ha valamit verbálisan jelzek, akkor azt majd küldjem el leírva is, most már rögtön úgy megyek hozzájuk, hogy "kéne csinálni ezt-azt-amazt nincs hozzá jogosultságom, a részletekkel írtam e-mailt". és ez nem egy infós munkakör, sőt, még szakképzést sem igényel, szimpla bolti eladók vagyunk... aztán a minap - szabadságomat élvezve - belenéztem a privát mailembe és rájöttem, hogy már régóta ugyanezt csináljuk otthon is. ha kell valamit venni, találunk valami szakmai érdekességet, akkor a pasival levélben kommunikálunk. mondjuk telefonon is szinte minden nap beszélünk, de sokszor csak azért hív fel, hogy megkaptam-e amit írt...

ahogy ezt végiggondoltam kicsit kirázott a hideg. ennyire eldigitalizálódtunk, hogy szinte mindent gépeken keresztül beszélünk meg... aztán rájöttem, hogy nem olyan rossz ez. mert ezek a témák többnyire a színtelen-szagtalan-kellemetlen részei a napunknak és ha megtárgyaljuk őket (színtelenül-szagtalanul) a gépeken keresztül akkor mire este találkozunk már túl vagyunk a kellemetlenebb részeken és az élő szóra már a jobb témák maradnak, a poénok, apróságok. nincsen ezzel baj,  csak alkalmazkodunk.

erős témaváltás, de a cím valahogy idekívánkozott. alkalmazkodni KELL. nincs más lehetőség, és igen, ez szar, de bele kell rázódni. lassan lejár a próbaidőm a cégnél, de még mindig nem sikerült beleszoknom az új rendszerbe... ha délutános vagyok, akkor semmi baj, csupa öröm boldogság, délelőtt szépen kikutyázom magam, elrendezem az állatokat, takarítok, sőt, 2-3 adag szappan vagy egy 25l-es adagból való sajtozás is belefér az időmbe, aztán még ebédet is főzök. utána bemegyek dolgozni, ott is még friss vagyok (hisz az otthoni munka ritkán készít ki), este nyolcig ugyan előfordul, hogy "elvesztem az emberiségbe vetett hitem" (most kicsit gáz módon magamtól idéztem, de akkor is), de kilencre hazaérek, a pasi addigra rég otthon van, fűt, állatokat bezárta, kutyakaját elkészítette, úgyhogy én csak kiadagolom a porciókat, megfejek, és vacsi, majd egy filmmel alvás. deeee amikor délelőttös vagyok... reggel sebtiben le kell rendezni mindent, aztán sietni be munkahelyre, reggelizni nem tudok, mert a gyomrom még nem állt át a reggeli reggelire, csak tízóriaizni tud, de addigra már rég dolgozom és sajnos nincs ebédszünetem. így a szekrényembe rejtett zabfalatokkal (jó tömör anyag) élek túl délután háromig, hogy hazaérve dög éhesen kapkodva készítsek valami kaját még azelőtt, hogy összeesnék. a kulcs nyilvánvalóan a reggeli lenne, ha képes lennék magamba erőltetni valami kiadósabb kaját, akkor a probléma megszűnne, nem úgy érnék haza, mint egy kiéhezett zombi, hanem normálisan lenne időm/kedvem főzni és nem csak valami félkész koleszmódra készült gyorskaját zabálnánk - ami a zabálás miatt ki is üt elég hamar. szóval miután irreálisan sok kaját magamba töltöttem eldőlök a kanapén és fel sem kelek már többet. a kutyákhoz már csak este jutok ki (bár amíg ilyen korán sötétedik ez nem fog változni), és se erőm se kedvem takarítani, szappanozni vagy sajtozni. pedig ugyanannyit dolgozom, csak más elosztásban. most tehát tart az emésztőrendszerem trenírozása a nehéz reggeli elfogyasztására, mert az nem állapot, hogy csak délutános tudok lenni. mondtam a főnökömnek, hogy jelenleg az jobban megfelel nekem (jófej nagyon és főleg így osztott be) de mivel a munkák java főleg délelőtt van, ez unfair a többiekkel szemben, tehát hosszú távon nem tartható. marad az alkalmazkodás. meg amúgy is, ha az agility edzések visszaköltöznek a lovardából a suliba, akkor minimum heti két alkalommal amúgy is délelőttösnek kell lennem, hogy eljussunk edzésre.

nehéz post lesz, és unalmas is talán, de kikívánkozik. Darwin szavaival kezdeném, mert nagyon okos ember volt: survival of the fittest, ami nem azt jelenti, hogy az él túl, aki a legtöbbet edz, hanem az, aki a legjobban tud alkalmazkodni. ez egy általános érvényű, örök igazság. a kutya is azért került ennyire magasra az ember pet top listáján, mert eszméletlenül jól tud alkalmazkodni. mi emberek viszont már sajnos annál kevésbé vagyunk erre képesek... amint jön valami új - ahogy kedvenc kollegám szokta mondani, "kimozdulunk a komfortzónánkból" - rögtön felhördülünk, tiltakozunk, visszamenekülünk a régibe, de csak nagyon ritkán fordul elő, hogy kisimult arccal, nyugodt szívvel várjuk a változást. ugye hogy ugye?

lényegre térek, a vadászmizériáról van szó. nem akarom ezt fb-on, mert nincs kedvem már erről beszélgetni (ha mégis támadna hozzá kedvem több tucat csoportban, meg üzenőfalon megtehetem), inkább csak leírom szerintem mi van. merthogy itt szerintem eléggé irrelevánsak a vélemények, egyszerűen csak van egy adott helyzet. ezzel három dolgot lehet tenni: 

1: bazira hőbörögni ellene. csoportokba tömörülni, online petíciókat gyűjteni (jó az bármire is?), és dühből fröcsögni, ahogy a csőcselék szokta. érvényben tenni ellene csak nagyon keveseknek van jogosultsága, és ők azok, akik nem engedhetik meg maguknak a dühöt, a nyílt agressziót, és szilárd véleményem, hogy bazira nem segít rajtuk, ha közben a csőcselék vadul anyázik a háttérben, vérdíjat tűz ki vadászok fejére (láttam a napokban már ilyet is...), meg radikális megoldásokkal fenyegetőzik. ők megoldást akarnak és nem háborút. itt mérgelődni, egymás rémtörténeteire rálicitálni röhejes dolog, és meglehetősen felesleges. egy ideig megértem én, ha az ember kiadja magából az indulatot, de mikor már huzamosabb ideig ez megy, az bizony szánalmas.

2: nyíltan ellenszegül. a leghülyébb megoldás, általában a nagyonnagyonkemények nyomják így, "merénleveremabuzivadászthakilöviaHektort", ja, persze. mert az a Hektort visszahozza...

3: alkalmazkodik. van egy helyzet, amin nem tud változtatni, így a lehető legtöbbet hozza ki belőle (citromot kaptál? csinálj belőle limonádét! tartja a mondás). nem hisztizik, amiért nem lehet a Buksit a csúnyarossz vadászok miatt órákig szabadjára ereszteni az erdőben, hanem megtanitja a Buksit, hogy azonnal visszajöjjön, amikor hívja, és egész séta alatt figyel rá. végig a szeme előtt van! nem hagyja, hogy bemenjen a bozótba (mert egyébként felehet akármilyen szart, vagy hurokba léphet, meg bogáncsos és kullancsos is lehet), nem hagyja, hogy vad után eredjen (mert ez mindkettejükre veszélyes lehet, meg kurvára etikátlan is, és messziről sem állatbarát hozzáállás), ha más kirándulók jönnek szemből, akkor rögtön visszahívja (hisz nem mindenki szereti a kutyákat), ha az ösvényen nagyon előremegy, akkor is visszahívja, mert egy-egy bokor takarásából előléphet kiránduló ember, akár kutyával is. ha mezőn sétál, akkor figyel rá, hogy a Buksi ne kószáljon el több száz méterre tőle, inkább labdázik, vagy más módon játszik vele, és ha egyértelmű jelét látja annak, hogy a környéken vadász tevékenykedik (les alatt álló Lada Niva pl. egyértelmű jelzés) akkor inkább másfelé sétál. 

annyi embertől olvastam mostanában, hogy "félek kimenni a kutyámmal az erdőbe", meg "a kutyákat is le kell mozgatni valahol" hogy összeszámolni sem merem... mi mindig vadászterületen sétálunk, sosem féltem senkitől, számunkra mindig evidens volt, hogy a kutyák lemozgatása nem azt jelenti, hogy szélnek eresztjük őket, hogy aztán másfél óra múlva visszajöjjenek és hazamenjünk. vagy valamit dolgozunk velük, vagy megyünk előre - túrázunk. mindkét esetben figyeljük őket, szem előtt legyenek, ne menjenek vad után, ne ijesztegessék a többi kirándulót, ne sodorják bajba magukat. nem kell hozzá más, mint némi fegyelem, és persze a mi részünkről a lankadatlan éberség (igen, muszáj volt ellőnöm egy HP poént).  a kutyáink arca egy-egy túra után kifejezetten simává válik, nem szokott problémájuk lenni azzal, hogy nincsenek kifáradva, sem azzal, hogy verbálisan korlátozzuk őket. 

ezért hát én nem tudok tiszta szívvel - sőt sehogysem - hőbörögni ezen a vadászmizérián. miért tenném? most sem érzem korlátozva magam, az, hogy kilőhetik a kutyát csak egy azon veszélyek közül, ami a felügyelet nélkül hagyott kutyával történhet. majd ha nem lesznek odakint se vadászok, se méreg, se vaddisznó, se autók, na, majd akkor fogom könnyű lélekkel csak úgy, szabadjára ereszteni őket. addig marad az, hogy felelős gazda módjára fél szemem a kutyákon.